Ezen az oldalon szomorú verseket és idézeteket olvashatsz!! Biztosan megtalálod azt ami igazán ifejezi az érzéseidet!
Ha majd egyszer eszedbe jut, hogy engem szerettél
Fájni fog, hogy más kedvéért mást szerettél.
Nem vigasztal meg soha sem más csókja.
Mindig ott cseng fülembe a szomorú nóta:
Úgysem tudsz mással boldog lenni soha
Én is voltam boldog... Csendes, szép estéken,
Engem is szerettek, valamikor régen...
De akit szerettem, az engem elhagyott
Azóta jönnek sorban a bús napok...
Azóta sírok, hol nem lát senki,
Hogy egy hitetlen szívet hogy tudtam szeretni.
Minek legyünk szerelmesek?!
Azért hogy egy napon össze törjön a szived?!
Azért hogy egy napon arra ébredj hogy ő már nincs többé?!
azért hogy egy napon vágdosd az ereidet és közbe zokogva ordítsd: miért?!
Ha tiszta lapokkal akarunk játszani az életben, akkor a fájdalmas dolgokat is végre kell hajtani. Az életnek velejárója a fájdalom
A tegnapi bánat célt is adott: bár szívembe mart, de élni hagyott. Jöhetnek száz szám szélviharok, mert ezen a Földön nem félni vagyok... A tegnapi könny sok jót nem ígért, de keserű sója a tengerig ért. Szemeim nézd, hogy sírtam is, el se hinnéd
Nem szabad utána nézni annak, aki elmegy. Az időnek, az életnek, az embereknek. Nem szabad. Elmennek úgyis, ha eljött az idő. És az ember egyedül marad
Leszek egy emlék, míg gondolsz rám... Leszek egy akadály a feledés útján. Dobj ki szívedből, ha útban vagyok! Csak emlék vagyok... tűrök, majd meghalok
Hihetetlen félelemmel jár úgy szeretni valakit, hogy már nem a tied.Félsz, hogy talál valakit, aki szebb.. aki jobb mint te. Félsz hogy az a csöpp esély is eltűnik a sötétségben, ami még van
Eljön az idő amikor minden kijárat lezárul,mintha viasszal tapasztanák be.Ülsz a szobádban, a testedben érzed a szúró fájdalmat ami összeszorítja a torkodat és veszélyes kis könnyzacskókká préselődik a szemed mögött.Egy szó,egyetlen mozdulat és mindaz ami felgyülemlett benned-elmérgesedett harag elüszkösödött féltékenység teljesíthetetlen vágyak-kirobban belőled dühös, tehetetlen könnyekben,zavart zokogásban és hüppögésben és mindaz nem is szól senkinek
Ment az úton csöndben, és vissza se nézett, felejteni tudott, lelkem porig égett. Leesett a földre, jéggé dermedt könnyem, tudom, már nem látom, felejtsem el könnyen. Bezártam most szívem, arany a koporsó, akit én szerettem... Ő volt az utolsó
Veled is megtörténhet egyszer, sírsz majd egy régi perc után, s lehet, hogy reszkető kezekkel, egy dalt kutatsz a néma zongorán
SÍRSZ; mert nagyon fáj ami történt,
VÁRSZ; hogy visszatérjen akiért megtörtél..
FEKSZEL; párnák között könnyekkel,
ALSZOL; magány közt a sötétben.
ÁLMODSZ; arról, hogy majd visszatér,
KELSZ; úgy h még mindig egyedül élsz.
REMÉNYKEDSZ; hogy legalább még látod egyszer,
CSALÓDSZ; mert álmodoznod nélküle kell.
ÉLSZ; úgy hogy már nem szeret,
HALSZ; mert úgy érzed jobb lesz így neked
Viszlát édes!
A kés a kezedben már véres.
Az én vérem van rajta,
mi az inged már átitatta.
Te csak ölelsz, mintha nem tettél volna semmit,
pedig már a vérben heverünk itt.
Te fekszel itt mellettem és ölelsz,
de már nem hallod bennem a szívzörejt.
Nem tudod mit csinálj!
Csak fekszel mellettem és kiabálsz.
Kiontottál egy emberi életet,
nem sajnálod az együtt töltött éveket.
Amíg te élsz,
és remélsz,
én repülök a menny felé.
Leborulok a mennyország kapuja elé.
Viszlát édes!
Lelkem már ott az égben.
Holttestem mellett ott maradsz végleg,
mert már minden úszik a vérben
Mert ha feltöröd azt a kagylóhéjat, aztán meggondolod magad, ő előbb fog belehalni a magányba, mint hogy újra megbízzon valakiben
Már tudom, hogy soha többé nem foglak látni. Nekem lett igazam, elvettek tőlem, könnyen vehettek el, mert sohasem kellettem igazán neked, hiába szerettelek, hiába foglak szeretni mindig olyan szerelemmel, amilyen csak egy van az életben, ez az én szerelmem kevés volt ahhoz, hogy megváltoztasson téged, és amikor majd belátod, hogy kár volt engem elengedned, akkor már késő lesz
Szeretlek, gondoltam. De nem mondtam ki. Nem attól tartottam, hogy az arcomba nevet. Ehhez ő túl kedves. Sokkal komolyabb dologtól rettegtem - attól, hogy nem mondaná, hogy ő is.
Azt hiszem, elérkezett a pont, amikor végre tudatosult bennem, hogy már nincs remény. Rájöttem, hogy az életben nem kaphatunk meg mindent, bármennyire is szeretnénk, és vannak olyan emberek, akikkel azért, nem enged a sors közös jövőt, mert nem lennének kölcsönösek az érzelmek. Lehet, ha te megkapnád, a világ legboldogabb embere lennél, viszont ő ezzel egyértelműen elveszítené azt aki őt teszi a világ legboldogabb emberévé. Tehát nem lehettek mindketten boldogok. Ha te boldog vagy, ő szomorú, és ha ő boldog, te vagy szomorú. Valahogy rájöttem, hogy nálam mindig az utóbbi érvényesül, én kapom a 'szenvedő' szerepét. De annyira mégsem vagyok szomorú. Tudom, hogy olyan lánnyal van, aki megérdemli és aki igazán boldoggá tudja tenni. Talán erre én nem lennék képes, és épp ezért nem kaphatom meg.
Vannak szerelmek, melyeket csak a bosszú táplál. Vannak szerelmek, melyeket csak a távolság éltet. És vannak szerelmek, melyeket csak a könnyek erősíthetnek. Ne bánd, Ezel! Ne fájjon! Ezt így kell elfogadni. Vannak szerelmek, amelyek nem teljesülhetnek be. A miénk egy ilyen szerelem volt.
Nem akarom, hogy tudd milyen érzés ennyire szeretni valakit, mert őrülten fáj. Neked fogalmad sem volt arról, hogy én mit érzek, de ha volt is, valószínűleg azt hitted elmúlik. Hát nem múlt el. Miután elmentél, sokáig azt hittem belehalok, hogy nem lehetsz mellettem. Aztán teltek a hetek, a hónapok, az évek és elfogadtam. Felnőttem. Már nem az a 15 éves kislány vagyok, aki annyira ragaszkodott a szerelmedhez és aki azt hitte nem tud nélküled élni. Mert tud. Sok-sok idő telt el, és még mindig Te vagy az első gondolatom reggelente, esténként pedig az utolsó. Nincs olyan óra, hogy ne gondoljam át, mit kellett volna máshogy csinálnom, nincs olyan perc, hogy ne juss eszembe valamiről. Az életem része vagy, mint ahogyan az életem része az is, hogy ennyire hiányzol. A mai napig beleborzongok, ha az első csókunkra gondolok, még mindig érzem az illatodat és hallom a hangodat, ahogy azt mondod "szeretlek". Én is szeretlek. Örökké. |
Tedd amit tenned kell
Ha menni akar engedd el
Ez a szerelem már rég nem tiszta
Ahogy a folyó sem fordulhat vissza
Enged őt szabadon menni
Ne akard már többé őt szeretni
Engedd hát el kezedből kezét
Engedd ki szívedből szívét
Mert ha végleg ott marad
Addig a tiéd csendben megszakad
Ha egyszer ráérsz meséld el milyen volt mellettem
Hazudd hogy nagyon jó és hazudd hogy kellettem
Igazán attól fáj az ötés kitől simogatást várnál
De nem adhatod vissza mert rögtön belehalnál
Egyszer egy éjszakán te is fogsz majd sírni
Kijössz a temetőbe a síromat megnézni
Síromon egy kismadár panaszosan zengi
Itt nyugszik az ki veled boldog akart lenni
Nyári kaland volt az egész néhány hónap kettesben
Nem búcsúzom hisz nem jártunk együtt sohasem
Köszönöm hogy velem voltál néha
És köszönöm hogy szerethettelek
Tudom te mást ölelsz már
Bár az én szívem még utánnad eped
Mostmár nem zavarom az életed
Utadból elmegyek..
Egy lány félre áll utadból s nem lesz többé játékszered
Sohasem szerettél csak játszottál velem
A játékszered voltam de te a mindenem
Remegő kezét kezemben fogtam
Szeme színte beszélt
De én szavak nélkül is tudtam
Nem fájt még annyira
Soha de soha semmi
Mint akkor és ott
Csendben elengedni
Szeretlek de mit irántad érzek álom
Veled vagyok de lelked nem találom
Hozzám érsz de nem érzem
Együtt vagyunk de minek nem értem
Ez már csak kívülröl tökéletes
Belülről ez a kapcsolat üres
Hiányozni fogsz de az eszemre hallgatok
Legyen mindennek vége
Ennyit mondhatok
Talán egyszer megfogod tudni
Hogy nem tudtam neked hazudni
Talán egyszer rá fogsz majd jönni
Miért tudtam úgy könyörögni
Talán egyszer szívedhez fogsz kapni
Velem kellett volna örökre maradni
Nem hiszel levelemnek
Nem hiszel a szerelmes dalnak
Hát majd hiszel az utolsónak
Ha majd egyszer végső szóra
Ráborulsz a koporsómra
Olvasd a koporsómon a néma vádat
ÉLT ÉS MEGHALT TE UTÁNNAD
Töprengsz a jövőn
Töprengsz a múlton
Könnyeiddel küzködsz haza felé az úton
Hazaérsz és kiborulsz
Az alkoholt keresed
Mert szíved mélyén még azt a srácot szereted
Felejteni próbálsz
De nem jársz sikerrel
Úgy érzed meghalsz
Nem bírsz a szíveddel
Lefekszel lepihensz hátha másnap könnyebb
De ébredéskor ott csillan a párnádon a könnyed
Egyszer talán merengve állsz az ablakban
Emlékem felbukkan mint gyöngy a kagylóban
Szádra mosolyt sző majd a gondolat
De valami elszoritja a torkodat
Megérted majd hogy ilyn csak egyszer lehetett
Valaki önmagánál jobban csak téged szeretett
Még érzem a csókod a számon
Mi szívemben is él s lángol
Mégis már a fájdalomtól ég a szív
Amit te törtél össze nem is oly rég
Még hallom az utolsó kedves szavad
Ami színte a csontomig hat
Már csak emlék amit tőled kaptam
Összetört szívemmel magamra maradtam
Ne bántsd a virágot ne törd le hiába
Azt a szót szeretlek ne mond hiába
A letört virágnak is elszárad a levele
A szív is megszakad ha csak játszanak vele
A lány szerette
A fiú nem
A lány szerelmet vallott
A fiú megalázta
A lány sírt végette
A fiú csak kinevette
A fiú már csak akkor tudta meg mit tett
Mikor a lány sírjára virágot tett
Vártalak! tegnap még fontos volt
Ma már tárgytalan
Józanul vigasztalom önmagam
Ha elmentél tőlem hát élj boldogan
Ha egyszer elment
Ne hívd többé vissza
Hisz az elsárgult levél sem lesz többé tiszta
Ha egyszer elment és eltudott menni
Fájó szívvel de el kell tudni feledni
Csendesen vállamhoz értél
Szívembe bebocsájtást kértél
Megadtam volna ha szívem nem félt volna
Csendesen suttogtál szavakat szívem meglágyítottad
De mégis féltem tőled hisz szíved nem mutattad
Csendesen felém hajoltál de csókolni nem hagytam ajkam
Hisz a szívem már összetörted egyszer hallkan
A hulló esőben nem látszik a könny
Csak pereg s valaki elköszön
Minden csepp érted van
S én kívánom hangtalan
Elhagytál engem hát élj boldogan
Nem kell már a szerelmed
Késő már a bánat
Hiába üzengetsz nem vágyom utánnad
Mert én olyan vagyok mint az őszi szellő
Hogyha egyszer el megy többet vissza nem jő
Te gyújtottad szívemet lángra
Aztán lelkemet tiportad sárba
Én tanítottlak ölelni csókolni
Most légy te a mester taníts meg feledni
Hisz úgy látom te ezt úgy is jobban érted
Én a szerelmet te a hűtlenséget
Mások azt látják mindig vidám vagyok
Mindenk irigyel azt hiszik boldog vagyok
Nem is sejtik hogy ez csupán látszat
Hogy valami belűl nekem is fájhat
A mosoly arcomon csupán csak
Kényszerből egy máz
Hogy elretse azt amit
Jobb hogyha te nem látsz
A szívemet mától messzire eldobtam
Hogy ne találja meg senki sem
Szerelem?
Ezt a szót én már nem ismerem
Bennem van csak már nem úgy mint annó
Nem vagyok depis
csak hát ismerős a padló
Ha elestél tanulj meg felállni
Emlékezz hogy szenvedtél
És már nem is fog úgy fájni
A kegyetlenség az,amikor közel enged valaki
Majd eltaszít
Amikor megmutatja neked milyen jó is lehetne
Auztán újra ellök
Te pedig ott maradsz összetörve a porban
Teljesen kiszolgáltatva neki,aki szeret
De nem annyira hogy igazán az éete
Részévé válhass
A bohóc sem azért mosolyog mert jó a kedve
Hanem mert az arcára van festve
A szerelem egy társasjáték
Amiben te voltál a társ én pedig a játék
Elszorul a torkom ha szembe jössz velem
Elárul az arcod bár nem beszélsz te sem
A boldogságunk mellett elmegyünk
Mond,miért jó így nekünk??
Az élet egy színpad amin játszani kell
S ha könnyes a szemed akkor is nevetni kell
Ágyról ágyra rászoksz mint a narkóra
Engem a szerelem nem tesz többé padlóra
Hogy te velem?
Hogy ez szerlem?
Mert én a baszni akarót
És a szerelmest mindig keverem